Az úúúúúúgy volt, hogy Baybee mostanában vasalgatni szokta a tiszta ruhákat. De úgy mindent. Aztán reggelente, amikor A Hites Ura nem talál magának ruhát - megelőzendő, hogy feltúrja az élire vasalt szépen összehajtogatott ruhakupacot - Baybee szépen kiteszi Neki a vasalt alsógatyát, zoknit, vasalt pólót, és pulcsit. Avagy Ő maga lerángat egy - egy ruhadarabot a szárítóról, amit Baybee nem annyira értékel, mert ha már van élire vasalt, akkor nemá, hogy a gyűröttet vegye fel. Főként, ha azt előtte Ő teregette, mert akkor az aztán még inkább hasonlít a veszett kutya szájából kirángatott rongyokra.

Namármost az elején Zoli igencsak kétkedve fogadta, hogy én miért akarok vasalni, és főként Neki miért is kell élire vasalt ruhákban feszítenie. Ilyenkor mindig megjegyezte, hogy lassan úgy néz ki, mint egy "Nősember"... Leandervölgyi, ahogy Ő hívja. És ez így azóta is megmaradt szállóigeként. Úgyhogy ilyenkor vagy azzal reagálom le, hogy nem baj, én úgyis szeretem a nős pasikat, vagy van amikor én jegyzem meg, hogy milyen ciki már, hogy úgy néz ki, mint egy nősember, rontom az esélyeit a csajoknál. :O)

Tegnap este viszont eljutottunk odáig, hogy az alváshoz is vasalt alsót és pólót vett fel, méghozzá önként, amit én viccesen szóvá is tettem. Mire annyit válaszolt:
- Látod Anya, már kezdek beletörődni a sorsomba.
- Milyen sorsodba? Hogy élire vasalt ruhákba kell járnod? De szar lehet az életed...
- Nem abba, hanem, hogy nemsokára nős ember leszek.
Na erre már nem szóltam semmit, csak elégedetten vigyorogtam... és elképzeltem az ujján a drágaszágot... ;O) (máris szerelmetesebb lettem belé...) És mivel egyre többször és egyre kevesebb iróniával és poénnal fűszerezve beszél a házasság intézményéről, és kvázi már egyszer meg is kérdezte úgy fész-tu-fész arcbavágósan, hogy hozzá mennék-e feleségül... Amit akkor persze én "provokáltam ki" belőle, vagyis nem, mert poénnak szántam, viszont köpni - nyelni nem tudtam. De mivel igent csak így csípőből nem mondhattam erre, nemet meg nyilván nem fogok, - mert hülye azért nem vagyok - így végül annyit mondtam, hogy lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, majd ha igaziból megkérdezi, akkor igaziból válaszolok is Neki rendesen. Így most egyre inkább azt érzem, hogy kezdi tudni azt, amit én már 3 hónapja tudok, és az ő szavaival élve kezd beletörődni a megváltoztathatatlanba.