Egyrészt szar, hogy a Multinál, csak az IE6 enged fel a netre. Így blogot írni nem tudok, mert azon a szerkesztő oldal szétesik. Pedig lenne rá időm, ha nem is olyan sok, mint régebben. Igaz, van jogom elvileg update-elni, de eddig még nem "mertem", mert több olyan progink is van, ami net alapú. És nem tudom, hogy mi van akkor, ha ezek miatt direkt csak az IE6 van. Mert mi van, ha pl. IE8-on meg azok esnek szét??? Na az nagyobb szívás lenne. De erre még senki nem tudott választ adni. Minthogy arra sem, hogy vajon a FireFox ugyan miért nem enged ki a netre??? Félnek a veszett rókától? Na mindegy. Szóval így a mindennapi blogolás továbbra sem megoldott egyelőre. Dehát vagyok elég kreatív szerintem.... Mindegy. Ez csak úgy eszembe jutott.
Ami ennél jobban elkeserít, vagyis a fent említett dolog csak némiképp bosszant. Szóval, ami elkeserít az az, hogy kezdem feladni az összes reményt a gyerek ügyben. Szar érzés, hogy minidg annyira várom, hogy na talán most, és aztán jön tizensokadika és mindig rá kell jönnöm, hogy nem... Most sem, és megint nem... Közben meg egyre több korombeli, vagy fiatalabb ismerősömnek ott van a baba... Igazság szerint már nem is szeretek felmenni az iwiw vagy facebook oldalakra... És persze a mindennapokban meg mosolyogva el kell hitetnem magammal és mindenki mással, hogy ez így pont jó nekem, ahogy van... Hát pont kibaszottul nem jó. Azaz nem mondhatom ezt sem. Mert van mellettem egy csodálatos ember, akit a világon mindenkinél jobban szeretek. Meg van egy tök jó munkám, igaz, hogy többet is fizethetnének, azaz jobban is keresnék, ha nem 25%-al több bruttónak az adóját szednék le az én bruttómból. Nem mondom, hogy ez nem elég, de akkoris egyre jobban ordít belül valami, és ki akar törni, hogy a büdöskurvaéletbe mostmáraztán elég volt... Igenis ÉN IS megérdemelnék mostmár egy gyereket... Én is... énis... én... is...
Valamelyik hétvégén néztünk dvd-n egy animációs mesét. A Fel címűt. Aki látta, szerintem tudja mit akarok most írni róla. Aki nem látta... érdemes megnézni. Felnőtt fejjel sokkal mélyebb mondani valója van, mint egy gyereknek.
Inkább beteszem a hivatalos leírást róla, mert ahogy eszembe jutott... háááát... megintcsak könnyes lett a szemem...
A 78 éves légballon kereskedő, Carl Fredricksen élete legnagyobb kalandjáról, a világ felfedezéséről álmodozik. Úgy dönt, valóra váltja néhai szeretett felesége álmát és elutazik Dél-Amerikába a legnagyobb vízeséshez, ami a földön létezik: a Paradise Falls-hoz. Egész életében vágyott egy óriási kalandra, így ezer meg ezer luftballont köt a házára és elrepül messze, a világ egyik leggyönyörűbb és legtitokzatosabb vidékére, a Tepuis táblahegyekhez.
Szóval a mese elején ez az öregember egy kisgyerek, és találkozik egy hóbortos kiscsajjal, akinek az az álma, hogy a világ legszebb helyén fog élni. Van egy naplója, amibe képeket gyűjt a kalandjairól. Aztán felnőnek, összeházasodnak, lepereg az életük, majd a csaj meghal. Na a mese itt kezdődik. Ami arról szól, hogy az öregnek a házát le akarják bontani, de ő inkább lufit köt rá, és elviszi a világ legszebb helyére. Ahová a felesége vágyott. Hozzácsapódik egy cserkészsrác is. Mindegy ez a része nem annyira érdekes. Amikor nagynehezen odaér, akkor előveszi a felesége naplóját, amit ő addig látott gyerek korukban, hogy volt egy oldal, amire az volt írva, hogy "ami még vár rám" és utána üres lapok voltak. Amikor évek múlva az öreg belelapoz a sok üres oldal az életükkel van megtöltve. És a végére odaírta a lány, hogy "köszönöm a kalandot, keress új élményeket..." Na eddig csak potyogtak a könnyeim, de ekkor kész vége volt. És amikor vége lett a filmnek, úgy elkezdtem bőgni... Kedves azt sem tudta hogy vigasztaljon meg... Én meg közöltem vele kategórikusan, hogy ez egy szar mese... Egyébként én már majdnem az elején kikapcsoltattam vele, amikor a csaj meghalt.
Na szóval érdemes megnézni, jót lehet rajta bőgni. Nekem most is sikerült elbőgnöm magam, pedig csak beszélek róla... De ilyenkor az jut eszembe, hogy én mennyire szeretem Kedvest, és soha nem akarom elveszíteni, sem itthagyni őt, ezzel fájdalmat okozva neki... Igen, Ő az az ember, akivel kaland az élet, akivel az egész életemet le akarom élni, akinek gyerekeket akarok szülni.
Hát ezzel meg úgy állunk, hogy sehogy. Pedig már ebben hónapban volt némi reménysugár, és úgy tűnt, mintha peteérés is lenne, de valahogy még sem passzolt minden. Soxor szar érzés, de végülis ésszel meg tudom győzni magam... Még... Bár hónapról hónapra nehezebben...
Addigis nekiálltam fogyókúrázni. Ez legalább most megy...
Szerdán este elhagytam a pénztárcám. Nem tudom hogy és hol történt. A Tecsóban még abból fizettem, aztán majd egy nap filmszakadás, és másnap délután keresem, nincs a táskámban. Ajjaj... Lehet, hogy este kitettem? Nem... Olyan dög fáradt voltam, hogy táskát csak ledobtam, ki se nyitottam reggel meg kb. ugyanonnan felvettem. Akkor hol van? Hááááááát... fasz tudja. Pénz ugyan nem volt benne, a bank kártyámmal sem sokat értek volna, bár azt le is tiltattam. Viszont az összes igazolványom benne, bérleteim, fotók, pontgyűjtőkártyáim és egyéb mütyűrök... Ez utóbbi 3-at sajnálom a legjobban... A többi csak bosszant, mert bár idő és pénz, de azok pótolhatóak.
Az uramat meg tegnap délután, amikor már annyira fájt a fog, hogy tényleg egyedül elindult fogdokihoz, megfogták a rendőrök. És fogászat helyett egész délután a rendőrkapitányság vendégszeretetét élvezhette. Olyannyira, hogy néhány fotó és ujjlenyomat erejéig meg is örökítették az ottlétét. Nem, nem bűnöző. Nem csinált semmi kirívóan rosszat, csak épp rosszkor parkolt rossz helyen a fogdoki rendelője előtt. Mert ugyebár egy teljes átvirrasztott éjszaka után folyamatos őrjítő fogfájás után nem azt nézi az ember, hogy jaj-jaj épp szabálytalanul parkol-e a rendelő előtt. Hanem az lebeg a szeme előtt, hogy legyünk már túl rajta...
Igen. Mind a 4 vizsgám teljesítve. Sorban 92,5%, 90%, 98% és 95%... Hurrá, hurrá, hurrá... Baromi jó érzés. Mostmár lassan meg lesz az összes programhoz a jogosultságom, és akkor már egyedül csinálhatom a dolgomat. Naggyon vááááárom már...
Egyébként vicces volt tegnap. Felhívtam az IT-sokat, hogy segítsenek beállítani a kitekintő gyorsvonatomat. Aszongya a csaj, a nagy okos informatikus, akinek kurvára látványosan nincs kedve dolgozni, hogy majd meg kapom emailben, hogy mikor lesz kész a hozzáférésem. Mondom neki, hogy dehát az email fiókomról van szó... Nem baj, majd megkapom emailben. Na ennek a kérdésnek még 3x nekifutottunk. De valahogy a nagy okos informatikus ezt nagyon nem akarta megérteni, hogy ha nem állítja most be az email hozzáférésemet, akkor hiába küldik el emailen, hogy hülyegyerek beléphetsz a fiókodba, mert már műxik azt valószínűleg én nem fogom megtudni, hisz nem férek hozzá az emailjeimhez... De végül ráhagytam, hogy oké, küldd el emaiben, hogy hozzáférhetek az email fiókomhoz.
Aztán felhomályosítottak a többiek, hogy szépen menjek vissza és addig hívogassam az IT-t, amíg egy srác nem veszi fel, mert a srácok segítenek a csajok köcsögök. Mindegy ennek ellenére másodjára is egy csaj vette fel, de ő már nem akart meggyőzni arról, hogy majd email-ben értesít, hanem tök normálisan megcsinálta.
Ilyenkor azért erősen tagadom, hogy egykoron én is majdnem ilyen kockafejű informatikus lettem. De már kigyógyultam... :O)
...avagy 92,5%-os tesztet írni is tudni kell. :O)
Állati büszke vagyok magamra... A 4 vizsgából az első teljesítve... Holnap a második, aztán még kettő a héten. Legalábbis szerintem letudjuk mindkettőt. És utána 18.-ától ugrás a mélybe... És majd a Mikulás hozza a véglegesítést... Az lesz szép dolog. Közben utána meg neki lehet állni nyugodt szívvel a baba projektnek. És akkor teljes lesz a boldogság...
És még mesélt valamit FarmerLány, ami kéjes kárörömmel tölti el az én kicsi gonosz szívemet... Egy félig meddig közös ismerősünk ismét bebizonyította, hogy annó kb. 2 éve nekem volt igazam. És nem én vagyok a rossz, legfeljebb az őszinte geci, mert meg mertem mondani az igazat neki. De nem tanult a hibájából, és nem csak engem veszített el az önzőségével, hanem most egy újabb barátot is. Mert ez az új barát ugyanolyan vakon és naívan állt hozzá, és akkor közös erővel fikáztak engem. De végre végre kinyílt a szeme az új barátnak, és rájött, hogy talán mégis én mondtam igazat, mégis én vagyok a hiteles és amit annó mondtam, az mind igaz volt és helytálló. Nem azért örülök, mert az új barátnak is felnyílt a szeme. Nem, ez számomra közönbös. És nem is azért kárörvendek, mert ez a valaki megint azt kapta az élettől, amit érdemel. És újra egyedül maradt a szánalmas életével... _Egyszerűen csak az, hogy igazam volt... Hogy mégiscsak jó emberismerő vagyok. És nem baj, ha néha fájdalmasan őszinte, mert igazam van. És nem csak dühből vádaskodok... És tudom, hogy nem vagyok rossz ember. Mert vannak barátaim, szeretnek az emberek, és akivel egyenrangú félként beszélek, az velem is egyenrangúként viselkedik...
Szerdán este meghalt a nagypapám. Úgyhogy az utolsó nagyszülőm is elment. Geci dolog, tudom, de semmit nem érzek. Nem hatott meg, sőt igazság szerint "örülök" neki, mert így legalább már nem használja ki Aput, és talán anyám is le fog nyugodni. Bár még az örökösödési szarság nagy cirkusz lesz.