Hmmm... júli 12-én volt a nagy nap, amikoris MR-re kellett mennem. El is vitt a Zuram. Bár a Houseban láttam már ilyen gépet, és tisztában voltam azzal, hogy ez egy cső, amibe betolnak. Nade... arról szó sem volt, hogy egy szívószál átmérőjű izébe akarnak több, mint egy órára betuszakolni. Megakurvaanyád... Mikor megláttam a gépet... hatalmas és ijesztően szűk nyílással... első gondolatom az volt, hogy amikor a nővérke nem néz oda feltűnés mentesen kirohanok, és meg sem állok hazáig. :O) De ha már több, mint 3 hónapot vártam erre, és ráadásul korábban kellett indulnunk otthonról, akkor ájmöhíró... én befexem... hős vagyok... aha. ezután jött a következő meglepetés. lekötöztek... a vállamnál, a mellkasomra valami 2 db perec alakú izét tettek, átkötötték, és még a derekamnál is átkötöttek, a lábam meg az égig polcolták. Már ekkor éreztem, hogy a vérnyomásom az egekben, a szívem ezerrel ver... Majd betoltak vállig. Még gyorsabb szívverés... Aztán végig betoltak. Na akkor ott azt éreztem, hogy most fogok meghalni. A karomnál érzetem a gép szélét, a teteje az arcomtól pár centire, levegőt is alig kaptam, szédültem, remegtem... A nővérke megkérdezte, hogy minden oké-e. Na akkor közöltem, hogy nem szeretem a bezártságot, és nem gondoltam volna, hogy ez ennyire szűk kis lyuk. Akkor mondta, hogy oké, most gondoljam meg, hogy kibírok-e benne több, mint egy órát, vagy inkább el se kezdjék. Gondolkodás nélkül közöltem, hogy akkor azt hiszem ez ennyi volt. Itt voltam, megnéztem, kipróbáltam ezt is... Nem jött be. Úgyhogy a kb. negyed órás rákészülés után fél percet lehettem csak benne a gépben, persze nekem óráknak tűnt a dolog. Ja és ráadásul "megnyugtató" komolyzene szólt. Na hát az engem inkább idegesített, mintsem megnyugtatott volna. De mondták, hogy nem para, sokan nem bírják és ugyanígy járnak. Mármint a bezártságot. :O) Ez volt reggel 8kor, és még délben is alig álltam a lábamon, annyira remegtem, és gyorsabban vert a szívem...

Aztán visszamentem a kardiós dokinőhöz, aki csak mosolygott, amikor elmeséltem neki a szívószálas sztorit. Úgyhogy azt mondta, hogy végülis nem életbevágó dolog, úgyhogy csak félévente ellenőrzés, és ha valami baj van azonnal, ha terhes lennék azonnal... Úgyhogy ennyi történt azóta.

A durva csak az, hogy mostis elkapott egy enyhébb pánik, ahogy a neten nézegettem a képeket. Pedig kíváncsi lennék úgy objektíven, hogy mégis mekkora az a cső, amit én és a pánik szívószálnak érzékeltem.