Megint eljutottam egy újabb szintre. Vagy lehet, hogy vissza a kiinduló helyzethez? Hmmm... Napok, sőt talán hetek óta nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe... Ne jutnának eszembe a barátaim... És hányszor álltam már a kezemben a telefonnal, hogy na most felhívom, mert... mert... mert csak és kész, mert érdekel. Aztán mindannyiszor elgondolkodtam... És rájöttem, hogy nem. Ez már nekem ciki és szánalmas, hogy már megint én hívogassam őket. Akármelyiket... Hetek óta nem beszéltem egyikkel sem. Szar érzés, hogy csak nekem hiányoznak. Én nekik nem... Oké, amelyik barátnőm olyan, hogy sosem hív fel azt megértem, vagyis elfogadtam, hogy őket csak akkor látom és akkor beszélek velük, amikor én felhívom vagy elmegyek hozzájuk. Ez sem igazán jó... Az elfogadás mellett azért kicsit rossz érzés is. De akitől nem ezt szoktam meg... Na az nagyon szar... A Zuram próbál csitítani, és "megmagyarázni", hogy biztos ezért vagy azért... Persze biztosan... igaza van, tudom... De... de... de akkoris szar. És a legszarabb az, hogy eljutottam odáig, hogy bazd meg nyuszika a fűnyíródat... Csakhát ördögi kör, mert leszarni nem tudom... Napi soxor eszembe jut... Most is inkább ott lennék 2 napig, mint egyedül itthon takarítani. De nem... nem hívtam fel, mert... mert csakazértsem már megint én...