Azért a hajnali nagy kiborulás mellett történntek pozitív dolgok is. Megint léptünk előre egyett a szeretlek-létrán. Még mindig nem képes kimondani így kerek perec ezt az egy kurva szót, hogy "szeretlek", de... Tegnap este átölelt a konyhában, még a kiborulós kedvessége előtt, jó szorosan magához ölelt. És annyit mondott, hogy "jaj, annyira szeretem őtet..." És tudom, hogy az Őtet, az Baybee-t jelent... Az imádlak, meg az imádom ezt a nőt/csajt... az már nagyon megy.

Az, hogy a szeretleket miért olyan nagyon nehéz Neki kimondani, azt már érzem, sejtem a múltheti beszélgetésünk után. Megértem, és nem akarom kierőszakolni, annak ellenére, hogy hiányzik...

Háááát... Lehet, hogy majd 20 év múlva lesznek cenzúrázott dolgok a blogban, amiket azért nem biztos, hogy okos ötlet lenne, ha a gyerekeink is olvasnának...

Igazából most nem tudok aludni, csak kattog az agyam. Próbálok rájönni, hogy mi nem stimmel. Mert valami nagyon nem oké, azt hiszem...

Valahogy szex terén nagyon nem tudunk dűlőre jutni. Vagyis nekem továbbra sem igazán olyan, mint amihez (nagyképűen szólva) szokva vagyok. Ezáltal valószínűleg neki sem az igazi. Bár Neki többnyire oké, ez tagadhatatlan... Mondom, néha kurvának érzem magam mellette... Vagy legalábbis ezen a téren sokkal többet tapasztaltnak. De azt azért Ő is érzi rajtam, hogy ez nekem nem pont olyan, mint amilyennek lennie kéne. Próbálom rávezetni, hogy nekem, hogyan is lenne jó. De... alapvetően, Ő nem igazán tud egyszerre több dologra figyelni, és emellett egy bizonyos ponton túl relatív önző is. És ez nekem nagyon nem jó. Nem csak azért, mert nem ehhez vagyok szokva. De ez annyira idétlenül és nagyképűen hangzik, hogy "nem ehhez vagyok szokva"... De tényleg nem. És akkor megint beszélhetnék az Istvánról vagy Kareszról... (Másokról ilyen téren nem annyira...) Ők azért jobban rám éreztek már az elején. Vagy legalábbis ennyire nem érztem gáznak ezt a dolgot. Bár igazából Zolival sem érzem annak, sőt egy ideig nagyon is jó, csak valahogy félúton ez a varázs alábbhagy, és a végére majdhogynem el is múlik.

És akkor azt mondja, hogy nem látja rajtam, hogy nekem mikor és hogy jó vagy, hogy olyan intenzíven élvezném ezt a dolgot... Merthogy volt olyan csaja, akin tagadhatatlanul látszott, amikor kurvajó volt Neki... De az persze fel sem merül benne, hogy ha olyan kurva jó lenne nekem, akkor az azért rajtam is látszana. De hogy a faszba mondjam el Neki, hogy persze én is tudom tudnám sokkal jobban élvezni, ha úgy csinálná, hogy az kurva jó legyen... De amikor kb. 10 perc után azt látom rajta, hogy unja az egészet, és azt mondja, hogy milyen bonyolult nő vagyok, és inkább csak kipipálandó "kötelességnek" érzem rajta azt, hogy nekem is jó legyen... Szar ez az egész így. Mert nem akarom megbántani, de ilyenkor tényleg elmegy a kedvem az egésztől. És van, amikor el is veszem onnan a kezét, és azt mondom, hoy inkább hagyjuk az egészet, mert pont semmi értelme... Mert az egy dolog, hogy nyílván annyira önfeledten nem tudom elengedni magam, mert ha én itt fent simán hallom, amikor a Faterja beszél lent. Oké mondjuk Ő viszonylag hangosan beszél, de azért simán fel lehet hallani Őket, akkor egyértelmű, ez fordítva is igaz. Ezért eléggé visszafogom magam, mert amíg csak a szomszédok hallották, hogy hűdekurvajó Baybeenek, addig magasról szartam rá. De ez azért egy cseppet más. Valószínűleg egy idő után ez sem fog érdekelni...

Persze nyílván nem okos dolog hasonlítgatni. És igyexem nem is ezt tenni. De amikor Ő jön ilyenekkel, óhatatlanulis ezek futnak át az agyamon. Mert igenis tudom azt, hogy milyen is lehetne, és nanáhogy vágyom is erre, de valahogy nem igazán akar összejönni. És totálisan tehetetlennek érzem magam, mert ötletem sincs, hogy min és hogyan kellene változtatni, mert ezen kívül minden annyira jó, és szép, és tényleg szeretem... És tudom, hogy Tőle mindent meg fogok kapni, amire egész életemben vágytam... És tudom, hogy ez már sokkal fontosabb Nekem, mert lehet rá számítani... De néha akaratlanulis megbánt dolgokkal, amik igenis szarul esnek, még ha nem is mondom. Mert nem nagy dolgok, és nem is bántásnak szánja. De akkor abban a pillanatban szarul esik...

Ahogy az este ezeket mondta, legszívesebben sírtam volna attól, ami akkor átfutott az agyamon, hogy amikor Karesz először látta rajtam, hogy milyen kurva jó volt, és íveb feszült testtel percekig csak remegtem, és nyöszörögtem, nagyon meglepődött, hogy ilyen is van. És láttam rajta, hogy tetszik Neki, amit lát, és Őt is spanolja az, hogy mindez miatta van. És nem unta azt, hogy Velem többet kell ahhoz foglalkozni, hogy ne csak átlagos legyen a szex, hanem tényleg a hetedik mennyország. És ilyenkor, Ő jogosan érezte magát királynak... És ezt a részét meg én nem annyira tudom megérteni, hogy a Zolinak miért nem jó az, vagy legalábbis miért nem érzem rajta azt, hogy Neki is jó az, ha Velem jót tesz... Mert én nem ilyen vagyok. Engem az is spanol, ha rajta látom azt, hogy Neki jó, és tudom azt, hogy Tőlem jó Neki...

Most meg... hát közelébe sem ér mindez, amit mi szexnek nevezünk... Az meg, hogy olyan intenzitással jó legyen Nekem... hehehe... legfeljebb álmaimban... És igen, kezdek nem annyira odaadó és türelmes lenni... És igenis néha már tényleg csak kierőszakolom, hogy azért legalább egy kicsit... És, ha valamit elkezdett, akkor ne félmunkát végezzen... De ennek így nem sok értelme van... Persze kurvára zavar, meg még annál is rosszabb, mert néha megőrülök ettől... De szeretem... Bassza meg, szeretem... És ettől a kibaszott kettősségtől sírni tudnék... Egyszerűen nem találom a középutat, nem találom a megoldást. Pedig annyit agyalok a dolgon, hogy mit és hogyan kellene, hogy ez változzon... Basszameg, basszameg... basszameg...

Megint írhatnám, hogy a hétvége úgy elrohant... Már kezdem megszokni, hogy ha Vele vagyok, akkor pillanatoknak tűnnek a napok. Annyira jó Vele lenni. Ha mellettem van, ha a közelemben van... ha átölel, ha összebújunk... És évszázadoknak tűnik, ha egy napot külön vagyunk... Kb. fél óra múlva nem találom a helyem, hiányzik, minden bajom van...

Most nem kellett főznöm, csak reggel sütöttem egy muflont, ami megint jól sikerült. Na hát ez van, aki a főzésben is profi... A tegnapunk ugye a tesójáéknál meg a koncerttel telt. Ma meg egész nap jövés - menés volt itt a házban. Kicsit untam már a végére, de mindegy. Vagyis nem a vendégeket untam, csak az volt szar, hogy nem tudtam azt csinálni, amit szerettem volna. Lent ebédeltünk az Anyjáéknál. Hát köcsög dolog, de én jobban főzök. Na mindegy. Az mondjuk kicsit szarul esett, hogy kaja után én önként egy szó nélkül elmosogattam az összes baszott cuccot, meg felmostam a konyhát, mert láttam az Anyján, hogy kurvára kész van az egész délelőtti főzőcskézéstől. Éééééén... önként... pedig ha valamit utálok, akkor az a mosogatás... De baszki, annyit nem mondott az Anyja, hogy kösz bazdmeg... Na az azért elég szarul esett... De mindegy. Azt hiszem nem túl sűrűn fog előfordulni, hogy ilyenre adjam fejem...

Az kedden éjjel hajnali fél 2ig beszélgettünk. Megtéptük egymás lelkét... Jónéhány miértre választ kaptam ugyan, de nem minden esett jól. Kellett ez a beszélgetés, attól függetlenül, hogy túl nagy baj nincs.

Egyrészt átbeszéltük a gyerek a témát, az összeköltözést, a lakás dolgot, a munkáját... Én annyira de annyira gyűlölöm azt a kibaszott pénzt... Abba annyira nem mentem bele eddig, és ezek után sem akarok különösebben, de nagyon szarul állunk anyagilag. Persze tudom, hogy a következő hónap már könnyebb lesz, de az sem olyan, amilyennek szeretnénk. És nem százezrekről beszélek. Az Ő fele meg az, hogy pillanatnyilag totál bizonytalan az egész kibaszott jövőnk.

És ehhez hozzájön az, hogy Ő dettó ugyanolyan önértékelési problémákkal küzd, mint ahol én ezelőtt 3 évvel tartottam. És azt mondja, hogy nem akar magához láncolni, meg én megérdemelnék egy normális pasit, és fél attól, hogy csalódást okoz. Annyira nem tudom mit csináljak. Szeretem, vele akarok lenni, segíteni Neki. Mert én tudom, 100%ig, és ezt Ő is érzi, hogy teljesen biztos vagyok a közös jövőnkben. Most, hogy őszinte legyek egy kicsit elbizonytalanodtam... Nem magamban, meg nem is igazán benne, csak úgy... nem is tudom pontosan miben. Az a legnagyobb baj, hogy Ő maga sem tudja, hogy mit akar. Vagyis, amit szeretne az nincs összhangban a fejében lévő dolgokkal. Ez most nem biztos, hogy érthető, én értem Őt, mert pontosan tudom mi van benne. Szóval kurvára nincs önbecsülése, meg önértékelése, meg reális önképe... Baszki, még annyi sem, mint nekem.

Beszélgettünk a pszichológusokról. Próbáltam azzal kicsit megnyitni, hogy elmeséltem dolgokat a saját életemből. Anyámról, apámról, a Mamáról, A Gabiról, meg a mostani Lógusról, a csuklóvagdosásokról... Meg elmondtam Neki, hogy mit érzek rajta, amibe 99%-ban bele is trafáltam. Szóval elég mélyen belementünk ezekbe a lelki dolgokba. Tudom, hogy érdemes ebbe a kapcsolatba ennyi energiát beletenni. Tudom, hogy ha elég türelmes vagyok, akkor helyre fog állni minden. Csak tehetetlennek érzem magam. Tudom, hogy én kevés vagyok ahhoz, hogy rendet tegyek a fejében. Mondjuk az nagyon pozitív dolog, hogy hajlandó pszichológushoz menni. Előkerestem azt a linket, ahol én olvastam erről a mostani cuccról, azt mondta hétfőn felhívja.

Aztóta ezekről is beszélgettünk. Elmondtam, hogy nagyjából nekem milyen tapasztalataim vannak. És érzem azt, hogy meg akar tenni mindent kettőnkért.Viszont tudom, és Ő is tudja, hogy velem akar lenni. Hogy én azt tudom Neki adni, amire mindigis vágyott. És én is azt kapom Tőle, ami nekem kell. Szóval alapjában véve nincs semmi baj, csak azt érzem, hogy most nekem kell erősnek lennem... És ez nem biztos, hogy menni fog. Szóval ez a beszélgetés után én írd és mondd 1 azaz egyetlen órácskát aludtam, reggel két szót sem szóltam, csak bújtam hozzá, a kocsiban ülve meg, ahogy néztem Őt néha potyogtak a könnyeim... Mert azt éreztem, hogy nem akarom Őt elveszíteni. Nem hiszem el, hogy nem tudjuk megoldani. Így kért egy nap szabit, hogy együtt legyünk. Annyira jól esett, hogy Velem volt. Nem kértem, nem erőltettem, hanem magától megtette. Így egészen délután negyed 4ig együtt voltunk. Sétáltunk az Infó parknál, meg aztán a gellérthegyi csúszdákhoz is felmentünk. Ott már nem igazán beszéltünk ezekről a dolgokról. Csak kurva jó volt Vele lenni... Annyira szeretem...

(Ehhez a poszthoz nem véletlenül nem lehet kommentelni. És tulajdonképp másik poszthoz se írjatok ezzel kapcsolatban semmit, mert lehet ez most bunkóság, de nem véletlenül csak most írom le ezeket. Mert emésztenem kellett a dolgokat, és akinek a véleményére vagy tanácsára kíváncsi voltam, már tudnak eddig is tudtak a dologról. Igazából nem is akartam leírni ide ezt, de... de ez is hozzátartozik kettőnk kapcsolatához.)

Tegnap este a RockRandiban "buliztunk". Leginkább csak azért mentünk le, mert Gáborék zenekara, az Overcast játszott ott. (Gábor egyébként az a srác, aki az énekes srác mögött szemben ül.) Nekem tetszett a buli, annak ellenére, hogy a kis hely miatt néha igen szarul szóltak. És Gábor gitárszólóit rendszerint elbaszták... Bár öregszem, mert egy csepp alkoholt sem ittam. :OS Mivel egyedül nem akartam inni, Zoli meg vezetett. No de sebaj. Azért egy - két - három pohár boros-kóla azért hiányzott. De majd legközelebb, hátha valakit sikerül befűznöm a egy ilyen koncertre...

Utána még sétáltunk egyet a hidegben a Városligetben. Az is jó volt, csak kibaszottul elfáradtam. Úgyhogy amikor hazaértünk, kb. bezuhantunk az ágyba és reggelig aludtunk.

Mondtam reggel neki, hogy milyen jó lesz ma este nekem, mert alhatok nyugiban, senki nem fog basztatni. Erre csak annyit mondott, hogy de nem is lesz, aki szeret... legalábbis nem lesz ott...

Nos, szeret??? Igen, tudom...  érzem... És én is szeretem...

A hétvége megint úgy elrohant, hogy kettőt pislogni sem volt időm. Nyilván a csütörtök este meg a péntek az nem egy nagy dolog, mert péntek reggel Ő megy dolgozni, délután én tanítok. Este meg megyünk a Tesójáékhoz. Aztán most nem zenéltek szombat délelőtt, csak punnyadtunk, kajáltunk, majd olyan 4 óra táján hazamentünk. Megnéztem a Dirty Dance-inget, majd csináltam vacsira tojásrántottát... Hát basszus már várom a percet, amikor megszólja a kajámat. :O) Az nem mostanában lesz, szerintem... Annyira bejött Neki, hogy vasárnap is azt kellett csinálnom. Bár a vasárnapi az nem lett olyan jó, mert konkrétan a sót kompletten kihagytam belőle, ugyanis közben Cuckával besz-by-tel. De így is megette még az enyém maradékát is. Plusz utána még kb. fél liternyi madártejet bevert. Már nekem volt hányingerem attól, amennyit magába tömött... A madártej az tényleg fergetegesen jó volt, pedig csak improvizáltam, semmit nem mértem. 

Azt mondta vigyorogva, hogy ha így folytatom, akkor minden nap igényt tart rám,  és nem csak heti 5x. Hogy őszinte legyek nekem is sokkal jobb lenne. De én továbbra sem érzem, hogy erőltetnem kéne bármit is. Majd ha akarja kimondja egyértelműen, amit akar.

Vasárnap reggel, amíg aludt volt egy kisebb bőgésem. De Ő ebből már nem sokat érzékelt mire felkelt, csak annyit, hogy valami nem oké, nincs jó kedvem.  Rá is kérdezett, hogy mi a baj. De... nem az, hogy nem tudom, csak egyszerűen képtelen vagyok úgy elmondani, hogy ne bántsam meg. Meg idétlen dolog is ez az egész. És tulajdonképp azt sem tudom miért nem az igazi. Valahogy nem érzett még rám igazán... Na mindegy, így sem nagyon van min panaszkodni, mert már sokkal jobb a szex, mint volt, csak még mindig nem olyan... Na mindegy.

Aztán mire felkelt kitaláltam azt is, hogy sürgősen át kell rendezni a lakást. Legalábbis egy részét, mert... mert csak. Mert az áldatlan állapot volt, ahogy kinézett. Úgyhogy egész nap rámoltunk meg takarítottunk. Merőben jobb lett a helyzet. Bár mondanom sem kell semmi kedve nem volt hozzá.Végül úgy takarított, mint a gyerekek, meg ahogy én is szoktam. Jééééé mit találtam... És percekig el van valami kinccsel.

 

 

Bazd meg, komolyan gondolja... hűűűűűűű... 

(De azért ennek most örül kicsi Baybee...)

Basszus hiányzik... De komolyan... Alig várom már, hogy holnap negyed 6 legyen. Ugyanis akkorra kijön a sulihoz, ahol tanítok, és ott lesz velem fél 8ig. Aztán meg megint hétfőig együtt leszünk. De jóóóóóóóóóóóóóóó... Jaaaaaaaaj,... hogy lehet szeretni valakit ennyire???

Reggel hajnali 7 és 8 közt volt egy igen érdekes beszélgetésünk Zolival a kocsiban. Az egész abból indult, már megint égett a gyomrom... Amire vigyorogva közölte, hogy akkor ez bizony hajas baba lesz... Mondtam Neki, hogy ha nem jött volna még rá, ebből most bizony nem lesz se hajas se haj nélküli baba. Pont ezért volt/van néhány opcióról letiltva. ;O) De úgy nagyjából csak folytattuk ezt a témát a kocsiban. Érdekes, hogy mindig Ő hozza fel a gyerek témát. Én egyrészt nem akarom ráerőltetni, meg egyáltalán erőltetni sem a dolgot. A lényeget én már úgyis tudom, előbb - utóbb Ő lesz az a pasi, akinek gyerekeket fogok szülni. Hogy mikor, arra most nem parázom rá nagyon. Most van még időnk rész van. Bár belegondolva, Ő is 33 éves, én meg 28... Na de mindegy. Majd... Eccer... Majd amikor kiszálltunk a kocsiból épp egy birkatürelmű apuka próbálta csitítani a nem túl türelmes gyermekét óvodába menet. Én meg mondtam Zolinak, hogy látod milyen buli a gyereket óvodába vinni? Aztán beszélgettünk az egyedülálló szülőkről, és megbeszéltük, hogy nem szeretnénk egyedülálló anyák - apák lenni. Ez az egész odáig fajult, hogy úgy váltunk el egymástól, hogy nagyon határozottan és komolyan azt mondta, hogy tulajdonképp mire várunk még a gyerekkel...

Igazából örülök is meg természetesen köpni - nyelni nem tudtam erre a kijelentésére. Végül abban maradtunk, hogy akkor innentől kezdve rajta múlik a dolog. Holnap este ki fog derülni, hogy igen avagy nem... Nem leszek csalódott, ha "meggondolja" magát, mert sokmindenre számítottam, de erre nem. Úgyhogy majd újra tudatosítom benne, amivel eddig sem nagyon foglalkoztunk, hogy én ugyebár nem szedek gyógyszert. Úgyhogy majd eldönti, hogy akar-e gumit húzni avagy sem...Igazából nem tudom minek örülnék jobban. De most talán annak, ha igen... Mármint ha nem pont most szeretne gyereket. Bár... Most az előbb meg azt mondta by-tel, arról beszélve, hogy ma mennyit dohányoztunk, hogy nyugi majd ha már teljesen kész leszek a szülőszobán, akkor tuti nem fog cigit adni... Ebből meg megint csak az jön le, hogy nagyon ebbe az irányba kattog az agya... És ha azt is hozzáteszem ehhez, hogy látom azt, hogyan néz a gyerekekre... Kb., mint én...

Örül... vagy mégsem???