5 teljes napig bírtunk nem beszélni a gyerekről... Reggel a kocsiban megint előkerült a téma. Ugyanis reggel fogmosás közben elég rendesen hányingerem lett, egyetlen oka, hogy nem jött vissza semmi, hogy nem is volt ami kijöhetett volna. Nem különösebben gondolkodtam el a dolgon. Mert miért is tenném, amikor kb. most vagyok a ciklus felénél. És nem hiszem, hogy ha annyira kurva jók is lettünk volna a hétvégén, hogy 2 -3 napos terhességet ennyire intenzíven éreznék. Na mindegy.

Lényeg, hogy mondtam Zolinak, hogy fáj a hasam... Amire kaptam is még otthon sok - sok gyógyulj puszit... :O) (imádom a hülyeségeit...) ?eg hozzá tettem, hogy biztosan ettem valamit, amit nem kellett volna... aztán a kocsiban mondtam, hogy tulajdonképp nem a hasam fájt, hanem hányingerem volt, meg a melegtől van is egy cseppet. Mire közölte, hogy hát ez nem lehet kaja, hanem ez már a baba miatt van... És azzal a nagyon elégedett mosolyával meredten bámult ki a kocsi szélvédőjén. Ez az a mosoly, amit nagyon imádok... ilyenkor tudom, hogy tetőtől talpig boldog, jól érzi magát, mert attól, amit mondott vagy épp én mondok, teszek, a kicsi lelke is kisimul... Először csak mosolyogtam, hogy na persze baba... a tegnap este után... hehehe... aztán látván az arcán az angyali mosolyt, mondtam Neki, hogy azért az arcára fagyna a mosoly, ha tényleg... A választól meg nekem fagyott az arcomra a mosoly... Közölte, hogy ne legyek ebben ennyire biztos, és mosolygott tovább... És ettől meg én is kisimultam, és már semmi sem számít...

Szóval azt éreztem, és úgy gondolom, hogy ha addig nem is történik semmi, de decemberben elég komolyan vissza fogunk térni a gyerek témára, alaposan át fogjuk beszélni, és szerintem nem fogjuk tovább húzni. Szerintem...

Egyébként meg felültem a metróra a Ferenc krt-on, és a Nyugatinál le kellett szállnom, mert a reggeli kv-m kikívánkozott... Meg, ha nagyon akarom, akkor tegnap egész nap holdkóros voltam, és türelmetlen, és napok óta ég a gyomrom... De ettől függetlenül nem vagyunk ennyire jók...