Ma csak egy röpke 6 órát töltöttünk együtt. Egy laza kis sétával a Népligetben. Baszki, hogy ott tényleg nyíltan megy a buzulás... Lazán állnak ott a pasi-prostik az út szélén, aztán idősebb fószer jön, fiatalka kézen fog és be a bokrokba... Elég gáz volt. Na mindegy. Mi nem mentünk ennyire a mélyére.

Viszont annyira de annyira szeretem... Úúúúúúgy hiányzott már. Édes aranyos pasi... Mivel nyakamat nem adtam puszilgatás és harapdálás céljából, így a kezemet puszilgatta. És megkérdezte, hogy mik azok a hegek a kezemen. Először csak annyit mondtam, hogy vágások. Nézett rám, és azt mondta, hogy akkor sejti milyenek. Akkor már nem néztem a szemébe, csak lesütött szemmel és komor arccal mondtam, hogy nem mindig voltam jóba a borotvapengével. Nem szólt semmit csak magához húzott, és jó szorosan átölelt. Éreztem, hogy szeret... 

Séta előtt kajáltunk kínaiban... na azt nem kellett volna. Milyen már, hogy a kínai kajába belebasszák a pirosaranyat??? És frankón azt érzed ki belőle... 

Kocsiba be, aztán hazafelé vettük az irányt hozzájuk. Közben betértünk egy útszéli mekibe  fagyizni, bár ebből shake lett. Nem is ez a lényeg, hanem ott volt egy család egy kb. 4-5 hónapos talpigrózsaszín kopasz golyófejű kislánnyal. Na az a baba konkrétan tényleg kövér volt. Mindegy. Szóval láttam azt, hogy néz egy babára... A tekintete és a mosolya mindent elmondott... És olyan mérhetetlen nyugalom töltött el... És akkor azt éreztem, hogy na igen... Én ennek a pasinak akarok gyereket szülni... Mert Ő érdemes arra, hogy a gyerekeim Apja legyen. Mert Ő nem csak pusztán apjuk lesz, hanem Apukájuk is... És már nem beszélünk el egymás mellett, hogy majd a te gyereked, ha lesz egyáltalán valakitől... Hanem konkrétan a gyerekek... És ezekben benne van az, hogy a mi gyerekünk.

Az autóban egész végig szólt a zene az mp3-amról. Zoli jót bulizott rá. :O) Amikor megszólalt Sipos F. Tamás nincs baj Baybee  című akár nekem is íródhatott volna száma, akkor már esélyem sem volt tovább lökni a lejátszót, mert tudtam, hogy megismerte a számot, és tudtam, hogy én ebből már nem jövök ki jól. Na igen... Szépen elénekelte nekem széles vigyor közepette.

A sétától olyan fekete lett a lábam... úúúúúú... nagyon gáz volt... és mentünk a Cigis Emberhez. Ő az, aki óccsóé tud... Mondtam a Zolinak, hogy még összemaszatolom az arcom is, és becsengetek én, hátha megszánja a kis árva gyufaáruslánykát. Zoli rámnézett, megpuszilt és annyit mondott, igen, az én árva lánykám...Tudtam, hogy szeret...

Egyébként édes volt, tegnap este 3/4 9kor felhívott azért, hogy megkérdezze hívhat-e Baybeenek. :O) Akkorát röhögtem rajta... Persze ez csak a kifogás része volt, mert tulajdonképp már hiányoztam Neki, miután a szőke ikrek* lefárasztották. Bár nem eléggé. Ma mondtam is Neki, hogy mehetne már haza a szőkékhez, mert nagyon nem bír magával. :O) Nekem meg pont semmi kedvem nem lett volna a népligeti pasi-prostik szintjére lesüllyedni... Az annyira kiábrándító volt ott úgy belegondolni. Mert nem alapjában véve a természet lágy ölével vagy a kocsival van bajom, csak fejben sikerült párhuzamot vonnom a látottakkal...

*Ezt én mondtam Neki hétfőn reggel, hogy csütörtökig be kell érnie helyettem a 18 éves szőke iker lányokkal. :O) Akiket odaküldtem magam helyett. :O) :O) :O)