Hát ma eljutottunk egy kerek egészhez... Kezdődött azzal, hogy én már egy ideje kíváncsi voltam arra, hogy Hunor mit szól hozzá. (azért mégiscsak az 1es számú szívszerelememnek le köll csekkolnia a vetélytársát...) Na ma ez megtörtént, és meglepő módon, pacsival és puszival…

Amúgy vasárnap délután kb. 2re sikerült is teljes harcidíszbe vágnunk magunkat, és indulásra készen felpattantunk a kétkerekű vasparipára... Cél a kecskeméti arborétum, merazjó... állítólag. ;O) MAnuális gps-en megnéztük merre... követtük is a fejünkbe vésett mentális…

"A legtündéribb dióevő kismama vagy akit valaha láttam" Hát kell ennél több??? És ilyenkor annyira de annyira kerek a világ... És már sem nem számít... Csak potyognak a könnyeim... és nincs baj, csak boldog vagyok... nagyon...

És megbeszéltük vasárnap, hogy akkor költözés. Tegnap nem voltam ebben biztos, ma reggel megkérdezte, hogy kigondoltam-e már, hogy mennyi cuccot akarok elhozni otthonról... Annyira de annyira szeretem... jaaaaaaj... szeretem, szeretem, szeretem... és tudom, hogy minden rendben…

Ma reggel már minden más volt. Minden sokkal jobb. Zoli is kisimult, én is... Kérdeztem tőle a kocsiban, hogy jobban van-e. Tulajdonképp a válasz látszott rajta. Ölelgetett, puszilgatott, bújt egész reggel. Sokkal jobban volt. És ma reggel a kocsiban elhangzott a várva várt szó...…

Úgy látszik a kedd esténk az mostanában mindig ilyen lelkizősre sikeredik. Megrekedtem... Tanácstalan vagyok... De már előre beállítottam, hogy ne lehessen kommentelni, mert most nem igazán az "észosztásra" (bocs a kifejezésért, de jobb, illetve kevésbé bunkó szó most nem jut…

Hát most csak ennyit... aztán majd, ha lesz időm írok is... bár most főként a másikba vannak gondolataim...