Ma reggel már minden más volt. Minden sokkal jobb. Zoli is kisimult, én is... Kérdeztem tőle a kocsiban, hogy jobban van-e. Tulajdonképp a válasz látszott rajta. Ölelgetett, puszilgatott, bújt egész reggel. Sokkal jobban volt.
És ma reggel a kocsiban elhangzott a várva várt szó... "Szeretlek, Anya..." Nem kényszerből, nem azért, mert úgy illik, őszintének tűnt... És még most is remeg a gyomrom tőle, és összeszorul a szívem... Tudom, hogy érdemes mindent kivárni...
Egyébként meg a múltheti beszélgetésünk óta a szex is klasszisokkal jobb. Sőt... De ezt lehet, hogy írtam is már.
